Nem volt adóelkerülő a Wallis

Dataplex-ügy kapcsán sem érheti a Wallis csoportot az adóelkerülés vádja - ismételte meg a cég egy tavalyi sajtónyilatkozatát szerdán; a Wallis a közleményében leszögezte: a bíróság e témában már jogerősen kötelezte helyreigazításra a Magyar Nemzetet. Bajnai is perel.

A Magyar Nemzet szerdai cikkében azt állította, hogy a Bajnai Gordon kormányfő által korábban vezetett ciprusi cég nem nyújtott be adóbevallást, így 2,7 milliárd forint nyereség után elkerülte az adó megfizetését; az ügylet főszereplője a Dataplex Kft., amelyet 2005-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. egyik leányvállalkozása vásárolt meg.

bajnai is perel

A miniszterelnök határozottan visszautasít minden, a személyét érintő alaptalan gyanúsítást. Bajnai Gordon a Magyar Nemzet című napilap ma megjelent Adócsalás gyanújában Bajnai című cikkében foglalt valótlan állítások miatt helyreigazítást kér és jogi eljárást kezdeményez a lappal szemben, illetve minden olyan médium ellen, amely a hamis információkat másodközli.


A Wallis szerdai közleményében azt is kiemelte: nem adóelkerülési céllal alapította meg - a Dataplex adás-vételhez képest évekkel korábban - ciprusi vállalatát, a Fleminghouse Ltd-t.

A ciprusi székhelyű, a Wallis csoport kimutatásában transzparensen szereplő cég az Európai Uniós jog hatálya alatt befektetési tevékenységet végez, ami természetes egy kockázati tőkebefektető cég életében; a Fleminghouse Ltd. a Magyar Nemzet értesülésével ellentétben, benyújtotta az adóbevallásokat - szögezi le a dokumentum.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     1000 termékdesign
    Eric Chan
    1000 termékdesign
    5946 Ft
    Eredeti ár: 6995 Ft
    Megtakarítás: 15%
     10 szokás, ami gazdaggá tesz
    Keith Cameron Smith
    10 szokás, ami gazdaggá tesz
    1267 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 15%