Újabb pofon a vállalkozóknak

Februártól 75 napra nő az áfakiutalás határideje, ha csak nem bizonyítja az adózó, hogy kifizette a számláit. Az új szabály EU-konform.

Hideg zuhanyként érheti az áfa-visszaigénylőket, hogy a két ünnep között megváltoztatták az áfakiutalás szabályait: február 1-jétől a kiutalásra rendelkezésre álló határidő fő szabály szerint az eddigi 30 illetve 45 napról 75 napra nő. Február elseje után csak akkor kaphatja meg az adózó 30 vagy 45 napra az áfát, ha minden érintett számláját (ami alapján visszaigényel) kiegyenlítette - hívta fel a figyelmet az RSM-DTM tanácsadó cég elnök-vetérigazgatója, Kalocsai Zsolt.

Amennyiben akár egy olyan számlája is van ezek között, amit nem rendezett, a teljes visszaigényelt összegre csak 75 nap elteltével számíthat. Arról, hogy a kiegyenlítés megtörént, az adózónak a bevallásban kell nyilatkoznia. Ha pedig valótlanságot állít, súlyos szankciókkal kell számolnia, hiszen céges adózók esetében a mulasztási bírság a visszaigényelt adó összegének 5 százaléka, de legalább 500 ezer forint lesz.

Változás az is, hogy a korábbi 500 ezer forint helyett februártól már az egymillió forint alatti összegek is megérkezhetnek 30 napon belül (ha minden a visszaigénylésben érintett számlát kifizetett a cég). Az egymillió feletti kiutalásokra pedig (szontén kifizetett számlák esetén) maradt a 45 napos áfakiutalási határidő.

S hogy ez az új szabály EU-konform-e? Az RSM-DTM elnök szerint igen. Ez a kérdés azért is érdekes, mert korábban pont azért feddte meg az Európai Unió Bírósága Magyarországot, mert a ki nem fizetett számlákra nem tette lehetővé az áfa-visszaigénylést. Emiatt 2011-ben módosították is a szabályt, és visszamenőleg is meg lehetett igényelni a ki nem fizetett számlákra az áfát (ez becslések szerint 260 milliárd forinttal terhelte meg a 2011-es költségvetést). A februártól érvényes új szabály azonban csak rögzített határidőt állapít meg a visszaigénylésre, és a 75 napnál az adó visszaigénylése független a kiegyenlítés tényétől. Erre más uniós országok esetében is van példa.

A február 1-jétől hatályba lépő új szabály egyben azt is jelenti, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) 75 napja lesz az ellenőrzésre, és ha kifogással nem él a hatóság, csak 75 nap elteltével jár majd az adózónak kamat.

Az RSM DTM szerint azonban ennél sokkal húsbavágóbb lesz, hogy a jogszerűen működő vállalkozásoknak – akár a fordított adózás alá eső, már halál közeli állapotban lévő építőipar, vagy éppen az exportra termelő vállalkozásoknak – minden egyes érintett beszerzésre igazolniuk kell a kiegyenlítést minden bevallási időszakban, ha nem akarják 75 napra megkapni az áfa-visszaigénylést. EZ nagy pofon a jogszerűen működő vállalkozásoknak, de a feketegazdaság visszaszorítását nézve indokolt lépés - jegyzi meg a tanácsadó cég.

Költségvetési szempontból viszont nem elhanyagolható, hogy a 2012. harmadik negyedéves áfa-visszaigénylések kifizetése a 75 napos határidőkkel számolva valószínűleg átcsúszik 2013-ra.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

    Kérdezzen nehezet! »

    Soós Róbert, az XTB Magyarország vezető elemzője

    Soós Róbert
    vezető elemző
    XTB Magyarország



    Mikor vegyünk eurót a nyaralásra? Már rohanjunk a pénzváltóhoz, vagy még lehet ezzel várni?

    Kérdezzen rá! »