11°C

Facebook

Budapestet lerombolná Slota

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökeként kormányzati munkára készülő Ján Slota hosszú évek kitartó munkájával érdemelte ki a magyarellenes jelzőt, mely láthatóan nem okoz neki kényelmetlenséget. Tizenhat éve akadálytalanul uszít a magyarok ellen, fellépéseinek eddig semmilyen jogi következménye nem volt. A „korcs lovaikon betolakodó, rút képű és görbelábú magyarokat" szidalmazó, a már Budapest lerombolására is buzdító zsolnai (Zilina) polgármester, többször kijelentette, hogy II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Kun Béla és sokan mások a szlovákok népirtói voltak, s szerinte a honfoglaló magyarok karddal forgatták ki a szlovák anyák hasából a magzataikat.

Lila vagy mi

Megnyilvánulásai azonban nem a magyarok ellen születtek, derül ki egy friss lapinterjúból. „Az első feleségem magyar volt, most is baráti a viszonyunk. Akárcsak más, normálisan gondolkodó magyarral, aki nem akarja felülvizsgálni Trianont” – nyilatkozta Ján Slota a HVG-nek, hozzátéve, hogy az efféle magyarokat nem szereti. Slotának saját elmondása szerint semmi baja a magyarokkal, csak a magyar párttal és azon belül néhány politikussal, derül ki az interjúból. A politikus kijelentette, számára akkor válna elfogadhatóvá a Magyar Koalíció Pártja, ha az standard szlovák párttá válna, hazájának nem a Magyar Köztársaságot tekintené, miként zászlajának és himnuszának sem a magyart.

Ezt a gondolatát idén márciusban egyszer már kifejtette, akkor jóval harciasabban. „A magyarok „kötelesek tudatosítani, hogy a Szlovák Köztársaságban élnek, ahol az államnyelv a szlovák nyelv, az állami himnusz pedig a +Nad Tatrou sa blyská...+" hazafias dal, és nem egyéb” – fogalmazott Slota. A Magyar Koalíció Pártja és a Szlovák Nemzeti Párt közötti esetleges együttműködés egyik feltételeként azt fogalmazta meg, hogy a magyaroknak „legyen tilos a nevetségesen zöld...lila, vagy miféle lobogóik kiaggatása a különféle állami ünnepek alkalmából, mert különben a feszültség csak fokozódni fog". A szlovák hírügynökség úgy tudja, a nemzeti pártvezért akkor felesége dél-szlovákiai élményei ingerelték fel ennyire, mert az ott lakó és szlovákul nem tudó magyarok nem értették az asszony szlovák beszédét, nem köszöntek neki, és a boltban sem szolgálták ki.

Kényes kérdések

A politikus dörgedelmeinek jó része amúgy a trianoni megállapodás és a Benes-dekrétumok körül forog. Egy évvel ezelőtt például kijelentette, hogy pártja a magyarok „etnikai tisztogatástól sem mentes, mindenkori elmagyarosító politikáját jóváteendő erkölcsi kártérítést fog követelni Magyarországtól." A pártelnök akkor arra reagálva nyilatkozott, hogy a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) többször hangot adott annak az elvárásnak, hogy a második világháborút követő jogfosztottságuk miatt ideje lenne, ha a szlovák hivatalos politika bocsánatot kérne a Benes-dekrétumok nyomán végrehajtott meghurcoltatásokért. Slota szerint a kollektív bűnösség kérdésének „felelőtlen boncolgatása" azt vonná maga után, hogy Magyarország kénytelen lenne beismerni: „nemcsak Európa legkiterjedtebb kollektív bűnét követte el, hanem azt is be kell kellene ismernie, hogy ezt az elvet a kisebbségeket érintő elfogult szemléletében mai is érvényesíti".

Egy másik alkalommal Slota kijelentette, hogy a magyar titkosszolgálatok kétszáz embere tevékenykedik Szlovákiában. Szenvedélyes magyarellenességét nem titkolva sorakoztatta fel a Szlovákia területi egységének megóvását, az örökös magyar veszély elhárítását szolgáló gondolatait egy kereskedelmi televízió vitaműsorában.

Szó nélkül

Az MKP nyolc éve, a Slotával együtt kormányzó Vladimír Meciar bukása óta, két egymást követő választási cikluson át volt a mai napig a szlovák kormánykoalíció tagja, végül annak második legerősebb pártja, de Slota ellenében még egyetlen szlovák koalíciós partnere sem védte meg. Még csak egy gesztussal sem. Közömbösségükkel a szlovák partnerpártok igyekeznek azt sugallni, hogy a Slota-jelenség szóra sem érdemes. Az MKP eddigi kormányzati partnerei vagy nem elég bátrak a megszólaláshoz, vagy hagyják: hadd zavarja csak Slota a magyarok vizeit. Hallgatnak, pedig tudják: amit Slota művel, azt az alkotmány tiltja.

Aktuális ajánlatok [x]

Ajánlott lap.hu oldalak: