Újabb olimpiai bojkott kilátásban

Mihail Szakasvili grúz elnök szankciók bevezetésére hívta fel az EU-tagállamokat és az Egyesült Államokat. Ennek részeként bejelentette, hogy az említett államoknak bojkottálniuk kellene a 2014-es téli olimpiát, melyet az oroszországi Szocsiban rendeznek.

„Az olimpiai játékok egyik legnagyobb támogatója voltam. Azt hittem, segít lenyugtatni az oroszokat is, de az igazság az, hogy csak még jobban felbátorodtak. Azt hiszem, a fejlettebb államokat ez egy komoly morális döntés elé állítja” – mondta Szakasvili. A város egyébként 15 kilométerre fekszik a szakadár Abházia területétől. A kaukázusi állam vezetője szerint mértéktelen cinizmusra vallana a 90-es évek elején és az elmúlt hónapban etnikai tisztogatások helyszínéül szolgáló területek mellett olimpiát rendezni - írja a The Guardian című brit napilap.

Szakasvili további szankcióként szorgalmazza az orosz hivatalnokok Nyugatra utazásának megakadályozását, valamint svájci bankszámláik befagyasztását. Ezzel is nyomást kíván gyakorolni, hogy az orosz erőket vonják ki Grúziából.

„Ez a fickó [Putyin] azt gondolja, minden nemzetközi nyilatkozatot elengedhet a füle mellett. Azonban ha az orosz elit rájön, hogy Nyugaton tartogatott pénztartalékai veszélyben vannak, elkeseredésükben nyomást gyakorolhatnak a felső vezetésre” - véli a grúz elnök. Megemlíti, hogy az elmúlt hónapban szinte napi kapcsolatban van a nagyhatalmak vezetőivel. Nicolas Sarkozy francia elnökkel például 15-ször, George Bush amerikai elnökkel legalább tízszer beszélt telefonon a kritikus időszakban. A brit miniszterelnök, Gordon Brown azonban csak egyszer hívta, és ezt sérelmezte is, ugyanakkor a brit konzervatív párt vezetőjével, David Cameronnal jó kapcsolatot ápol.

A grúz vezető szerint az orosz-grúz háború sokkal többről szól, mint egy helyi konfliktusról egy kisebb és egy nagyobb állam között. „Voltaképpen közvetve a NATO-val vívták ezt a harcot az oroszok. A cél a nagy orosz birodalom visszaállítása, a Szovjetunió restaurálása és a gonosz Nyugat megleckéztetése, amely annak idején megalázta őt” - véli Mihail Szakasvili.

Oroszország a szankciók hírére csak a vállát vonogatta. Dimitrij Medvegeyev azt nyilatkozta, nem lenne nagy veszteség, ha a NATO megszakítaná kapcsolatait országával. Az Európai Unió hétfőn tartott különleges ülést, melyen az orosz-európai kapcsolatok jövőbeni helyzetét vitatták meg.

A rendezés jogának elnyerésében oroszlánrésze volt Vlagyimir Putyin volt orosz elnök, jelenlegi miniszterelnöknek. Amennyiben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvenné Szocsitól a téli olimpia rendezési jogát, az Putyin személyes kudarca is lenne – írja a Guardian honlapján.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%