Merkelnek bókolnak a világ vezetői

Jókívánságokkal halmozták el a világ vezető államférfiai az újraválasztott német kancellárt. A svéd miniszterelnök például azt mondta: Angela Merkel Európa egyik legfényesebb csillaga.

Barack Obama amerikai elnök még vasárnap este telefonon gratulált Angela Merkel kancellárnak. A két vezető egyetértett abban, hogy országaik együttműködése „egy erős szövetségi kormánynak köszönhetően az eddiginél is jobb és átfogóbb lesz" - közölte a Fehér Ház a beszélgetés után.

Gordon Brown brit kormányfő kijelentette: örül annak, hogy folytatódhat a „szoros munkakapcsolat" Merkel kancellárral.

Nicolas Sarkozy francia államfő még a hivatalos eredmény közzététele előtt gratulált a német konzervatívok vezetőjének, és „sok sikert" kívánt neki annak a nagy feladatnak az elvégzésében, amellyel a német választópolgárok másodszor is Merkelt bízták meg.

Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök a keresztény- és a szociáldemokraták „kényszerházasságának" felbontásaként és a reformok melletti kiállásként értékelte a német konzervatív tábor választási győzelmét. Hétfői nyilatkozatában Reinfeldt úgy vélte, a CDU/CSU sikerében döntő szerepet játszott Merkel kancellár mint „Európa egyik legfényesebb csillaga".

Josef Pröll osztrák alkancellár szerint a német parlamenti választások eredménye azt mutatja, hogy az emberek „honorálják a felelősségteljes politizálását".

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     Kettészakadt Magyarország
    Börcsök Mária
    Kettészakadt Magyarország
    1920 Ft
    Eredeti ár: 2400 Ft
    Megtakarítás: 20%