Berlusconi ráfázhat

Silvio Berlusconira kemény idők járnak. Neje válófélben, csütörtökön pedig az olasz alkotmánybíróság bejelentette, hogy a Lodo Alfano, a négy legfőbb közjogi méltóság elleni eljárásokat felfüggesztő törvény, alkotmányellenes.

2008-ban, amikor elfogadták a jogszabályt, melynek értelmében megbízatásuk idejére átmenetileg felfüggesztik a köztársasági elnök, a miniszterelnök, illetve a szenátus és a parlament elnöke ellen folyamatban lévő bírósági ügyeket, Silvio Berlusconi megköszönte, hogy megmentették őt a bíráktól. Hálálkodott, hogy immár nem kell minden szombaton az ügyvédeivel tanácskoznia.

A 15 tagú olasz alkotmánybíróság kedden este azonban 9-6 arányban úgy döntött, hogy a 2008 júliusában elfogadott Lodo Alfano törvény sérti az alkotmány 3. és 138. cikkét. A 138. cikk kimondja, hogy az alkotmány kizárólag különleges eljárással módosítható vagy egészíthető ki, a 3. cikk pedig az állampolgárok szabadságának és egyenlőségének elvét tartalmazza.

A mostani döntés után Berlusconi már kevésbé optimista, mint 2008-ban volt. Az olasz miniszterelnök szerint az alkotmánybíróság a baloldal elkötelezettje. „Még szerencse, hogy az országban van egy Silvio, különben Olaszország egy baloldali kisebbség kezeiben lenne, aki a bírói hatalmat politikai csatározásokhoz használja”- írja a La Stampa. Berlusconi hozzátette, hogy a kormány 2001 és 2006 között a törvény segítsége nélkül vezette az országot, s most is képesek erre.

Az olasz kormányfő határozottan kijelentette, hogy a kormány tovább folytatja a munkát nyugodtan, és ha lehet, még több szenvedéllyel, mint eddig, mivel ez a demokrácia érdeke. „Minden tőlem telhető eszközt megragadok, mind a bíróságon, mind a televízió képernyői előtt, hogy megvédjem magamat, és az olasz állampolgárok tisztában legyenek azzal, mit is tettem eddig értük” - nyilatkozta csütörtök reggel Berlusconi a RAI Unón.



Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Kettészakadt Magyarország
    Börcsök Mária
    Kettészakadt Magyarország
    1920 Ft
    Eredeti ár: 2400 Ft
    Megtakarítás: 20%