Nem szabadították fel az olasz sajtót

Parázs szócsaták után, izzó légkörű szavazási procedúra végén nem született semmilyen állásfoglalás az Európai Parlamentben (EP) a sajtószabadságról, amelynek annak aggasztó olaszországi helyzete miatt kezdeményezték a vitát a szocialista, liberális, illetve zöldpárti EP-képviselők.

A témában - az október 8-án lefolytatott vita után - a szerdai strasbourgi ülésen szavaztak kilenc különböző állásfoglalás-tervezetről is, de egyik sem kapott többséget.
Az eseményeknek magyar vonatkozásuk is volt: az egyik néppárti módosító indítvány a magyarországi helyzetre hívta volna fel a figyelmet a határozatban.

Már a téma napirendre tűzése ügyében is heves politikai összecsapás volt az európai pártcsaládok között. A jobbközép néppártiak azzal érveltek, hogy a kérdés nem tartozik az európai törvényhozás elé, saját belső vitáikat intézzék el az olaszok egymás közt.

Olaszországban e hó elején mintegy 150 ezren tüntettek Rómában a sajtószabadság mellett, mert szerintük Silvio Berlusconi miniszterelnök meg akarja félemlíteni a sajtót. A tiltakozók azt rótták fel az olasz kormányfőnek, hogy el akarja nyomni a magánéletéről szóló kritikus sajtóbeszámolókat. Berlusconi nemrég beperelt több újságot, amelyek beszámoltak a magánéletét kísérő botrányokról.

A Freedom House független amerikai kutatóintézet idei jelentésében a "részben szabad" minősítést adta az olasz médiának, s a 195 vizsgált ország közül a 73. helyre sorolta e tekintetben.

Nem szavazták meg

A vitában a néppárti EP-képviselők részben vitatták a Berlusconi elleni felháborodás indokoltságát, másrészt tiltakoztak az ellen, hogy egyedül Olaszországot állítsák pellengérre a sajtószabadság ügyében. A szerdai szavazáson a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és az úgynevezett egyesült baloldaliak közös állásfoglalási indítványát 338-335 arányban vetették el. Nem kapott többséget a néppárti, a konzervatív, valamint a Szabadság és Demokrácia Európája nevű jobboldali frakció közös állásfoglalási indítványa sem, miként elvetették a többi önállóan benyújtott szövegtervezetet is.

A szociálliberális baloldal közös javaslatához benyújtott módosító indítványok között az egyiket - Manfred Weberrel és Simon Busuttillal együtt - Gál Kinga magyar néppárti EP-képviselő jegyezte. Eszerint az egyik preambulum-bekezdésben helyet kapott volna egy olyan szövegrész, amely szerint "a magas pozíciót betöltő és a hatalmon lévő politikusokhoz köthető korrupciós esetek felderítésével foglalkozó újságírókra történő politikai nyomásgyakorlás érdekében a magyar kormányzati szervek nemrégiben a média ilyen tagjai elleni büntetőeljárások indításával kapcsolatos intézkedéseket vezettek be". A javasolt szöveg úgy folytatódott, hogy "a magyar médiában politikailag befolyásolt közeg alakult ki".

Az EP egyébként - még az elutasító végszavazás előtt - elvetette ezt a módosító javaslatot, valamint Szájer Józsefnek, a magyar néppárti delegáció vezetőjének az ezzel lényegében azonos tartalmú szóbeli módosító indítványát is. Szájer azt kérte a baloldali és a liberális EP-képviselőktől, hogy mérjenek azonos mércével, ne válogassanak politikai rokonszenvük alapján az egyes ügyek között.

A Jobbik az MTI-nek eljuttatott közleményében kijelenti: büszkék arra, hogy három képviselőjük megakadályozta Olaszország diszkriminatív elítélését az EP-ben. "A magukat baloldalinak nevező erők határozati javaslatot terjesztettek elő, amelyben Olaszországot az emberi jogok - a sajtószabadság és a véleménynyilvánítási szabadság - megsértése miatt kívánták elítélni" - írja Morvai Krisztina.

"Viszont megszavaztunk minden olyan részindítványt, amely (általánosságban, és nem egy-egy országot diszkriminatívan kiragadva) azt célozta, hogy ne kerülhessen sor a média hatalmi koncentrációjára, egy-egy milliárdos hatalmi csoport kezében tartására" - tette hozzá.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Olja
    Robert Yugovich
    Olja
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     Kettészakadt Magyarország
    Börcsök Mária
    Kettészakadt Magyarország
    1920 Ft
    Eredeti ár: 2400 Ft
    Megtakarítás: 20%