Visszasírják a kommunizmust

Generációs ellentét figyelhető meg abban, hogyan látják az emberek a demokráciát és a kapitalizmust Európa volt kommunista országaiban.

Összesen 14 ezer 760 embert kérdeztek meg a Pew Global Attitudes Project közvélemény-kutatásában, melyből kiderül, hogy azok, akik nem sokkal a berlini fal eltűnése előtt vagy után születtek, feltűnően nagyobb arányban fogadják el a többpárti politikai rendszer és a piacgazdaság felé tett lépéseket, mint az idősebbek.

A vizsgált országok közül valamennyiben általános visszacsúszás figyelhető meg a demokrácia és a kapitalizmus elfogadásának tekintetében. Ugyanakkor számos ellentmondást is tartalmaznak a felmérés eredményei: Annak ellenére, hogy nem kimondottan pozitív minden korosztályban a többpártrendszer és a piacgazdaság megítélése, sokkal többen nyilatkoztak elégedetten az életükről, mint a 1991-ben megkérdezettek.

Paradox módon az is kiolvasható a felmérésből, hogy számos országban a válaszadók többsége szerint az emberek rosszabbul élnek, mint a kommunizmus alatt.

A válaszok a legtöbb országban generációk közötti szakadékot is mutatnak: például a lengyel fiatalok fele gondolja azt, hogy elégedett a helyzetével, szemben a 65 év felettiek mindössze 29 százalékával. Ennél is élesebb azonban a nemzedékek közötti ellentét Oroszországban, ahol százból 60 ember elégedett, a 27 százalékkal szemben.

Akad olyan terület is, ahol eltérést mutat a kilenc megkérdezett ország állampolgárainak véleménye. A demokráciával kapcsolatos nézetekben például a magyarok kétharmada úgy tartja, hogy a szólásszabadság igen fontos, ezzel szemben ezt az orosz válaszadóknak csak a 37 százaléka gondolja így.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%