Karadzic tagadja a bűnösségét

Megjelent a hágai Nemzetközi Törvényszéken zajló perének keddi tárgyalási napján Radovan Karadzic, a boszniai szerbek volt vezetője, aki eddig bojkottálta az eljárást.

A múlt évtized első felében elkövetett háborús bűnökkel, köztük népirtással vádolt Karadzic azért nem vett részt az első három ülésnapon, mert szeretné kiharcolni, hogy haladékot kapjon védelmének előkészítésére.

A 64 éves vádlott - aki maga látja el a védelmét - kedden a bírói kamara előtt is megerősítette, hogy még nem érzi magát elég felkészültnek a perre. Nem lehet érdeke a bíróságnak sem, hogy az eljárás hiányos felkészültségű védelem mellett folyjék - vélte a százezer halottat maga után hagyó boszniai háború (1992-1995) egyik fő felelősének tartott Karadzic.

A volt boszniai vezető korábban tíz hónapnyi időt kért arra, hogy áttanulmányozhassa vaskos dossziéját, de kérésének nem tettek eleget, és a per elkezdődött. Az eljárás a várakozások szerint így sem ér véget 2012 előtt. Igaz ugyanakkor, hogy a pert a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék ügyészei szinte rekord gyorsasággal készítették elő Karadzic tavaly nyári elfogását követően.

Az első három ülésnap a vádlott és jogi tanácsadóinak távollétében zajlott. A bírák eddig azzal fenyegették, hogy ha tovább bojkottálja az eljárást, jogi képviseletére hivatalból jelölnek ki ügyvédet, Karadzic azonban ezt a megoldást elutasította. A törvényszéki ügyészség úgy vélte, a bírák nem tűrhetik tovább Karadzic bojkottját csak azért, mert a vádlott nem kíván jelen lenni a tárgyaláson.

A tavaly elfogott Karadzicot egyebek között a szarajevói és a srebrenicai népirtással vádolják. Szarajevóban a több mint hároméves ostrom alatt közel tízezren haltak meg, többségében polgári személyek, Srebrenicában pedig több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le a szerb csapatok 1995 nyarán.

Karadzic - aki akár életfogytiglani büntetésre számíthat - nem ismerte el bűnösségét ezekben a vádpontokban, és más háborús bűnök elkövetését is tagadja. Alan Tieger ügyész viszont az előző napokon zajlott vádismertetés során arról beszélt, hogy a bizonyítékok szerint Karadzic tudta, hogy Szarajevó többéves ostroma alatt a szerb csapatok civileket is célpontnak tekintettek, és rettegésben tartották a polgári lakosságot, de semmit nem tett ellene, továbbá ő irányította a srebrenicai mészárlást is.

Karadzic mellett Ratko Mladic egykori boszniai szerb katonai parancsnokot tartják a boszniai háború főbűnösének. Őt azonban a nemzetközi körözés ellenére máig nem sikerült elfogni.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Old Ideas (CD)
    Leonard Cohen
    Old Ideas (CD)
    3799 Ft
    Eredeti ár: 3999 Ft
    Megtakarítás: 5%
     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%