Ausztriában százezren oltatták be magukat

Százezren jelentkeztek Ausztriában az új influenza elleni védőoltásért péntekig, az oltási akció első öt napján.

Az oltás iránti érdeklődés az első héten nagyobb volt a vártnál, a kijelölt helyeken nem ritkán egy-két óra volt a várakozási idő. A Magyarországgal szomszédos Burgenlandban ezért újabb oltási napokat jelöltek ki illetve meghosszabbították a nyitvatartási időt.

Egyedül Bécsben harmincezer lakos kapott a H1N1 elleni vakcinából - a sajtóban közölt összesítés szerint.

Ausztriában kedden hirdettek járványhelyzetet, miután néhány nap alatt ötven százalékkal megugrott, 1159-re nőtt a bizonyított megbetegedések száma.

Az alpesi országban egy halálos áldozata volt a H1N1-vírusnak és hat beteget kezelnek intenzív osztályon. Több tucat iskolát, illetve óvodát zártak be a megbetegedések miatt.

Voltak, akiket elbizonytalanított, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) két másikhoz hasonlóan gyorsított eljárásban engedélyezte a vakcinát, így a tesztelés az oltások kezdete után is folyamatban van.

Az eddigi tapasztalatokat ismertetve Herwig Kollaritsch, a fertőző és trópusi betegségek szakértője szerdán elmondta: a Celvapan nevű vakcina nagyon biztonságosnak számít. A szert ugyanolyan jól viseli a szervezet, mint a szezonális influenza elleni védőoltást.

Szakértők szerint a járvány tetőzése jövő januárra várható.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%