Haiti pénzt kér a segélyként kapott gyógyszerekért

Haitiban tucatnyi kórház állítólag pénzt kér a betegektől a segélyként kapott gyógyszerekért, ezért az ENSZ figyelmeztette őket kedden, hogy nem kaphatnak több ingyenes ellátást, ha nem állnak le ezzel a gyakorlattal.

A január 12-i katasztrofális földrengés után a hatóságok azonnal ingyenessé tettek minden orvosi ellátást, amit az is lehetővé tett, hogy a nemzetközi segélyszervezetek körülbelül egymillió dollár értékű gyógyszert küldtek térítésmentesen a szigetre.

Egy ENSZ-illetékes azonban azt mondta az amerikai hírügynökségnek, hogy tudomása szerint már mintegy tucatnyi magán- és közkórházban elkezdtek pénzt kérni érte a betegektől. Nagy pénzről van szó - mondta Christophe Rerat, a Pán-amerikai Egészségügyi Szervezet részéről. A térségben ez az illetékes egészségügyi ENSZ-intézmény.

Az elmúlt három hét alatt csak az ENSZ raktáraiból egymillió dollár értékű gyógyszersegélyt küldtek a haiti kórházakba. A személyzet fizetését is adományokból fedezik, tehát az ő munkájuk megfizettetésére sincs szükség - tette hozzá.
Az ENSZ mostantól kezdve azonnal megszünteti azoknak a kórházaknak az ellátását, amelyekről kiderül, hogy megsarcolják a betegeket - mondták illetékesek, de intézményneveket nem tudtak említeni.

Tovább támogatják viszont azokat a társadalmi szervezeteket és magánkórházakat, amelyek meggyőzően bizonyítják, hogy nem kérnek fizetséget. Haitiban mintegy kilencven kórház működik, beleértve a földrengés után sürgősséggel felállított tábori kórházakat is.

A kormány válságbizottságának egyik tagja azt közölte, hogy ők nem tudnak olyan esetről, amikor a gyógyszerért vagy az ellátásért térítést kértek volna kórházak.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Olja
    Robert Yugovich
    Olja
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%