Lemond az atomfegyverről Észak-Korea

Kim Dzsong Il, Észak-Korea elsőszámú vezetője megerősítette: az az óhaja, hogy tegyék atommentes övezetté a Koreai-félszigetet.

Kim ezt a Phenjanba látogató Vang Csia-zsuj (Wang Jiarui) magas rangú kínai pártvezetőnek mondta megbeszélésükön - jelentette kedden a Hszinhua kínai hírügynökség.

Kim említést tett arról a hathatalmi tárgyalásról is, amelyet öt ország - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán és Dél-Korea - kezdett vele azzal a céllal, hogy rávegye Phenjant: bizonyos gazdasági ösztönzőkért és segítségnyújtásért cserében tegyen le arról, hogy atomfegyvert fejleszt ki. Észak-Korea tavaly fordított hátat a megbeszéléseknek, mert nehezményezte, hogy egy nagy hatótávolságú rakétával végzett kísérletét a nemzetközi közösség elítélte.

Egyes elemzők Kim mostani megnyilvánulását bátorítónak tartják abból a szempontból, hogy Phenjan hajlandó lesz folytatni az egyezkedéseket a vele tárgyaló hatalmakkal. A kínai illetékessel folytatott beszélgetésén elhangzottak részleteiben azonban egyelőre nem ismeretesek.

A KCNA észak-koreai hírügynökség a nap folyamán jelentette, hogy Kim vendége Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök szóbeli üzenetét adta át neki, az észak-koreai vezető pedig megkérte Vang Csia-zsujt - aki már máskor is járt nála - hogy továbbítsa az ő válaszüzenetét a kínai államfőnek. A két üzenet tartalma nem ismeretes.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Olja
    Robert Yugovich
    Olja
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%