Megint megbénul Görögország

A tűzoltóktól a tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.

A két legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség közös akciója szinte az egész országot megbénította.

Nem dolgoznak például a légiirányítók, így hajnal óta valamennyi járatot törölték a görög reptereken. A szigetek közti kompok sem járnak, a kórházakban csak a sürgős eseteket látják el, a rádióban és a tévében pedig nem sugároznak híreket, mert az újságírók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.

A sztrájkolók a szocialista kormány múlt héten elfogadott, 4,8 milliárd eurós (1280 milliárd forint) megszorító csomagja ellen tüntetnek.

Az éjfélig tartó megmozdulás már a harmadik országos sztrájk szűk egy hónap alatt. Legutóbb február 24-én, előtte február 10-én tartottak hasonlót. A 2,5 millió munkavállalót, a foglalkoztatottak közel felét tömörítő két szakszervezet csütörtökre három nagy felvonulást is szervezett a fővárosba.
Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök megértéséről biztosította a sztrájkolókat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért nem a jelenlegi kormány a felelős, és a megszorítások elkerülhetetlenek, mert "egyszerűen nincs több pénzünk."

A parlamentben múlt héten pénteken megszavazott csomag részeként egyebek között befagyasztják a nyugdíjakat, létszámstopot rendelnek el a közszférában és összesen 360 millió euró értékben csökkentik a közszolgáltatásban dolgozók bérét és juttatásait, és számos bevételnövelő intézkedést is bevezetnek, például 2 százalékponttal emelik az általános forgalmi adó mértékét, a dohánytermékek, italok és az üzemanyag adóját pedig alig néhány héten belül már másodszor növelik.

A kormány a csőddel fenyegető, 300 milliárd eurós államadósság-hegyet igyekszik kezelhető méretűre bontani a kiigazítással, és 2012-ig az uniós előírásoknak megfelelő, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva 3 százalék alá kívánja szorítani az államháztartási hiányt, amely tavaly 12,7 százalékra szökött fel.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Old Ideas (CD)
    Leonard Cohen
    Old Ideas (CD)
    3799 Ft
    Eredeti ár: 3999 Ft
    Megtakarítás: 5%
     Olja
    Robert Yugovich
    Olja
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%