Tüntetés a Bolognai-képzés ellen

Több ezren tüntettek a Bolognai folyamat ellen Bécsben, míg a felsőoktatási reformban részt vevő országok Budapesten a tízéves jubileumi konferencia első napjára gyűltek össze.

A rendőrség becslése szerint mintegy háromezren vettek részt az osztrák főváros ismert bevásárlóutcáján, a Mariahilfer Strassén végigvonuló menetben. A tervek szerint több más tüntető csoport később csatlakozik hozzájuk. A tüntetések motorját az osztrák egyetemi rendszerrel elégedetlen hallgatók és oktatók adják, de külföldiek is részt vettek a megmozduláson.
A szervezők szerint 63 szervezet támogatta a megmozdulást, köztük az osztrák hallgatói önkormányzat (ÖH), az Attac és egy osztrák parlamenti párt, a Zöldek bécsi szervezete, valamint több baloldali, illetve kommunista szervezet.
A budapesti tanácskozás után a konferencia pénteken Bécsben folytatódik, a résztvevők az esti órákban érkeznek meg az osztrák fővárosba. A tüntetők este újabb, közelebbről nem ismertetett megmozdulásokat terveznek, azt remélve, hogy utcai "blokádokkal" meg tudják majd nehezíteni a delegációk közlekedését. Mint mondták, a közlekedési korlátozásokkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "milyen érzés bejutási korlátokkal szembesülni". Beatrix Karl, a nemrég kinevezett osztrák felsőoktatási miniszter ugyanis újból be akarja vezetni a felvételi korlátozásokat az osztrák egyetemeken.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Kettészakadt Magyarország
    Börcsök Mária
    Kettészakadt Magyarország
    1920 Ft
    Eredeti ár: 2400 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%