Izraeli kémgépek repültek hazánk felett?
- Megjelent: 2010.03.18. 07:13|
- Frissült: 2010.03.18. 07:13
Az izraeli légi- és űrerők első ránézésre civil küllemű felderítőgépe repült át szerdán Magyarország fölött. Kétszer megközelítették a ferihegyi nemzetközi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távoztak – értesült a Magyar Nemzet.
Hogy mi ügyben jártak itt, arra csak technikai képességeikből lehet következtetni, mert a magyar hatóságok a repülések céljáról nem adtak tájékoztatást, csak arról, hogy diplomáciai engedély birtokában voltak itt - írja a lap. Ezt Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hangsúlyozva, hogy nem a tárca illetékes az engedélyek kiadásában.
A lap megkereste a Külügyminisztériumot is, ahol a sajtóosztály munkatársa, Balogh Dénes úgy nyilatkozott, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik.