Leteszik a fegyvert Jemenben

A síita felkelők elleni háború véget ért Jemen északi részén - jelentette ki Ali Abdulláh Száleh, az arab ország elnöke.

Erről egy televíziós interjúben beszélt Száleh elnök, aki azt is hangoztattta, hogy immár nem múlékony tűzszünetről van szó, hanem az, hogy a felkelők és a kormány megállapodott abban, hogy lerakják a fegyvert.

"Szerdán a síiták 178 kormánykatonát, illetve civilt engedtek szabadon. Általuk telepített aknákat szedtek fel, eltávolították az úttorlaszokat lehetővé téve a közúti közlekedést, valamint korábban elfoglalt közigazgatási egységeket is visszaadtak a központi hatalomnak. Mindez biztató jelzés arra nézve, hogy nincs szándékukban felújítani a harcokat" - vonta le a következtetést az elnök.

Ezzel szemben az ország déli részén szeparatista indíttatású zavargások zajlanak. Száleh elnök ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy politikai síkon akarja rendezni az ellentéteket, de a szakadárokkal nem tárgyal, az egységpártiak felé azonban nyitott.

A szunnita vezetésű jemeni kormány 2004 óta visel háborút az északi síita fegyveres csoportok ellen. A szemben álló felek legutóbb februárban kötöttek tűzszünetet, amelyről megfigyelők azt gondolják, hogy nem lesz tartós, mert a felkelők diszkriminációval vádolják a kormányt.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Olja
    Robert Yugovich
    Olja
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%