Internetes szenzáció a magyar gördeszkázó pap

Lendvai Zoltán katolikus pap egy gördeszkáról hirdeti Isten ígéit. A tiszteletesre a világ is felfigyelt, a YouTube-on mintegy 274 ezren voltak rá kíváncsiak.

Internetes szenzáció a magyar gördeszkázó pap
Zoltán atya szerint a gördeszkázási készségek segítenek az egyházhoz vonzani a fiatalokat. Továbbá hisz benne, hogy ezáltal kikövezi az Istenhez vezető utat. Sokszor éreztem úgy, hogy ez az az eszköz, amellyel közelebb hozhatom Jézust az emberekhez - nyilatkozta Lendvai a Reuters hírügynökségnek. A tiszteletes egyébként 14 évesen tanult meg gördeszkázni az iskolában.

A jellegzetes módszer ihletét - hogy a szavak helyett kereket használ - a boscói Szent Jánostól merítette. A 19. századi olasz pap és tanár szegények oktatása részeként különféle játékokat is alkalmazott.

Szemlélete eddig hasznosnak bizonyult: három tizenéves fiú, aki eddig soha nem vett részt az egyház tanításában, most rendszeresen elkezdett járni Lendvai atyához. A tiszteletes egy a magyar-szlovén határhoz közeli kis faluban, Rédicsben teljesít szolgálatot.

Mindazonáltal a négykerekű istentisztelet nem olcsó mulatság: már legalább hat gördeszkát ajándékozott a fiatal híveknek.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Old Ideas (CD)
    Leonard Cohen
    Old Ideas (CD)
    3799 Ft
    Eredeti ár: 3999 Ft
    Megtakarítás: 5%