Megtámadták egy iráni ellenzéki vezető házát

Iszlám milicisták támadták meg Mehdi Karubi iráni ellenzéki vezető házát az éjjel.

"A Baszidzs bűnözői összehangoltan, előre kitervelve (...) és a rendőrség támogatásával kövekkel dobálták meg a házat, betörték ablakait, és leöntötték festékkel" a Teherán északi részében található épületet, amelyben az iráni parlament volt reformista elnöke lakik - írta a Sahamnews.

A támadók, akik Karubit mocskoló és Ali Hamenei ajatolláhot, az iszlám köztársaság legfőbb vezetőjét éltető jelszavakat skandáltak, és eltávolították a házról a biztonsági kamerákat, a honlap szerint továbbra is a helyszínen vannak.

A Hamenei ajatolláhot támogató félkatonai szervezet tagjai, valamint arcukat eltakaró titkosrendőrök még kedden zárták körbe Karubi házát, megakadályozandó, hogy Karubi - amint ígérte - az ellenzék másik vezetőjével, Mir Hoszein Muszavi volt kormányfővel együtt részt vegyen a al-Kudsz (Jeruzsálem) napi tüntetéseken.

A palesztinokkal való szolidaritás jegyében meghirdetett Izrael-ellenes hivatalos demonstrációkat idén pénteken tartják meg Teheránban.

Karubi tavaly vált egyik vezető alakjává a Mahmúd Ahmadinezsád elnökkel szembeforduló reformer ellenzéknek, amely azzal vádolja az államfőt, hogy 2009-ben tömeges csalással választották őt újra. Az ellenzék országszerte több hónapon át tüntetett a választási csalások miatt, és megmozdulásait gyakran hivatalos nagygyűlések helyszínére időzítette. Az ellenzék tüntetéseit a hatóságok csak erővel tudták letörni, aminek során több tucat embert öltek meg, több ezret pedig őrizetbe vettek.

Az iráni parlament volt elnökét és családját azóta rendszeresen támadások és fenyegetések érik a hatalom hívei részéről, több hozzátartozóját letartóztatták és bebörtönözték, lapját pedig betiltották.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Old Ideas (CD)
    Leonard Cohen
    Old Ideas (CD)
    3799 Ft
    Eredeti ár: 3999 Ft
    Megtakarítás: 5%
     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%