Lezárult Portugália legnagyobb pedofilpere

Öt év kilenc hónaptól 18 évig terjedő börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú lisszaboni bíróság Portugália eddigi legnagyobb pedofilperének hat vádlottját.

A hat évig tartó tárgyalássorozat során bebizonyosodott, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, 230 éve működő Casa Pia árvaházban kiskorúakat erőszakoltak meg, illetve gazdag megrendelőknek gyerekeket szállítottak az intézményből. A vádlottak között van az árvaház egy korábbi igazgatója, a Casa Pia egyik volt sofőrje, egy ismert tévés személyiség, két orvos és egy korábbi diplomata.

A bűnügyet az Expresso című újság tárta fel még 2002-ben, és annak híradása nyomán indult el a nyomozás. A bíróságon 32 áldozat tett tanúvallomást, és azonosította az elkövetőket.

Összesen heten álltak a bíróság elé, de az egyik vádlottat - annak a dél-portugáliai háznak a tulajdonosát, ahol az áldozatok szerint „orgiákat" szerveztek - felmentették. Az első számú vádlottra, a volt sofőrre, aki egymaga több mint hatszáz esetben hajtott végre szexuális bűncselekményt, 18 év szabadságvesztést szabott ki a bíróság, míg a többiek öt év kilenc hónaptól hét évig terjedő fegyházbüntetést kaptak. Emellett az elítélteknek kártérítést is kell fizetniük egykori áldozataiknak.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Kettészakadt Magyarország
    Börcsök Mária
    Kettészakadt Magyarország
    1920 Ft
    Eredeti ár: 2400 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Old Ideas (CD)
    Leonard Cohen
    Old Ideas (CD)
    3799 Ft
    Eredeti ár: 3999 Ft
    Megtakarítás: 5%