Még 2000 katonát kér a NATO

A NATO újabb kétezer katonát akar Afganisztánba küldeni, főleg az afgán erők kiképzésének segítésére David Petraeus amerikai tábornok kérése alapján - mondta el hétfőn az atlanti szövetség egyik illetékese.

Ez a létszámbővítés kiegészítené a döntően NATO-parancsnokság alatt harcoló afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF) már korábban elhatározott megerősítését.

A koalíciós haderő jelenleg 150 ezer főt számlál, elsősorban a 2009 végén eldöntött 30 ezer fős amerikai erősítés következtében, s mára kétharmad részben amerikai katonákból áll.

A kiegészítő misszióból mintegy 750 főt kifejezetten az afgán biztonsági erők kiképzésére vezényelnének - mondta el a meg nem nevezett forrás a francia hírügynökségnek.

Mint mondta, "jelenleg vita folyik még" a kiegészítő csapaterősítés kéréséről, amellyel Petraeus, az Afganisztánban harcoló szövetséges erők főparancsnoka fordult a NATO 28 tagországához, s a tagoknak kell eldönteniük, kedvező választ adnak-e a kérésre.

Közeli döntés nem várható az ügyben. "A vita hetekig, hónapokig is eltarthat" - mondta a forrás, jelezve, hogy nem felel meg a valóságnak a CNN amerikai hírtelevízió azon értesülése, miszerint az újabb csapaterősítést heteken belül Afganisztánba küldenék.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%