Merkel kitüntette a Mohamed-karikatúra alkotóját

A német kancellár kezéből vette át Potsdam város médiadíját szerdán este Kurt Westergaard, aki öt évvel ezelőtt Mohamed prófétát gyújtózsinóros turbánnal a fején ábrázoló karikatúrájával széles körű felháborodást keltett az iszlám országokban.

Kurt Westergaard a média szabadságát védő rendíthetetlen magatartásáért részesült az M100 díjban. A potsdami Sanssouci kastélyban rendezett ünnepségen Angela Merkel köszöntőjében kiemelte a sajtószabadság jelentőségét. Mint fogalmazott, a média szabadsága az egyik leglényegesebb jellemzője a szabadságon alapuló demokráciának. Európa olyan hely, ahol karikaturisták ilyen rajzot is készíthetnek - szögezte le.

A rendezvény fő szónokaként egyúttal síkraszállt a toleranciáért, az emberi méltóság és a vallásszabadság tiszteletéért. Kitért egy amerikai vallási csoport által tervezett akcióra is, amelynek keretében szeptember 11-én - az Egyesült Államok két nagyvárosa elleni terrortámadások 9. évfordulóján - nyilvánosan el akarják égetni a muzulmánok szent könyvének, a Koránnak egy példányát. A kancellár tiszteletlennek, visszataszítónak és helytelennek minősítette az elképzelést.
Bírálta a kancellár részvételét a potsdami díjátadáson a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa (ZMD). Aiman Mazyek főtitkár szerint Merkel olyan embert tisztelt meg, aki „a muzulmánok szemében a mi prófétánkat, s ezzel tulajdonképpen minden muzulmánt lábbal tiport meg”. A jelenlegi túlfűtött légkörben Westergaard kitüntetése „roppant problematikus” - vélte a ZMD főtitkára.

A potsdami M100 Médiadíjat száztagú kuratórium ítéli oda 2005 óta olyan személyeknek, akik munkásságukkal „nyomot hagytak maguk után” Európában és a világban. Az eddigi kitüntetettek között van az Orvosok határok nélkül szervezet alapítója, Bernard Kouchner, az afrikai éhezőket segítő Bob Geldof rockzenész és Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter. A szerda esti díjátadáson mintegy 80 európai médium főszerkesztői voltak jelen, a méltató beszédet (laudációt) Joachim Gauck egykori keletnémet polgárjogi aktivista mondta.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Old Ideas (CD)
    Leonard Cohen
    Old Ideas (CD)
    3799 Ft
    Eredeti ár: 3999 Ft
    Megtakarítás: 5%
     Olja
    Robert Yugovich
    Olja
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%